Sokszor felteszem a kérdést magamban: miért
teszünk meg ezt vagy azt. Helyzetből adódóan lehetnek különböző válaszok. Bár
nem vagyunk túlzottan önzőek, mégis sokszor önmagunkért cselekedünk, azért,
hogy nekünk jobb legyen. Gondolok itt például arra, ha egészségesen étkezünk, vagy olvasunk,
kirándulunk, dolgozunk, sportolunk. Általában örömet lelünk ezen
tevékenységekben, mégis hihetetlenül jól tud esni egy-egy dicsérő, biztató szó.
Múlt héten, amikor nagy nehezen rávettem magam,
hogy estefele kimenjek futni (mert az nekem jó), kellemes meglepetésben volt
részem. Éppen a Bakszeg-.tetőn tipegtem lefele, amikor egy idős házaspár haladt
el biciklivel az ellenkező sávban. A néni megszólaltatta a csengettyűjét és
csak annyit mondott, hogy brávó. Azzal továbbhajtottak. Én meg lassan eszméltem
rá arra, mi is történt az elmúlt pillanatban, aztán újult erővel vágtam neki a
kigondolt táv második felének. Eddig általában értetlen arckifejezéseket
láttam, esetleg dudaszót hallottam futás közben. De a néni biztatása jól esett.
Úgy éreztem érdemes volt futócipőt húznom. Tettem valamit az egészségem
érdekében valamint az önbizalmam is javult.
Ennyire sokat számít mások elismerése. Nem azért
cselekedünk, mégis tetőzik a sikereinket. Elgondolkodunk, hogy miért kaptuk az
elismerést s azután még jobban küzdünk céljaink eléréséért. Sokszor észre sem
vesszük, mennyire jól tud esni embertársunknak egy kedves szó, egy dicséret.
Pedig érdemes elgondolkodni rajta. És nem fukarkodni ezekkel a szavakkal. Mert
ahogy a mondás tartja, ha mosolyogsz a világra, az visszamosolyog rád.
Erősítsük egymást, minthogy gyengítenénk vagy gátolnánk. Jót cselekedni
egyszerűbb, mint rosszat. Az ármánykodás mindig túl sok munkával jár. Ezért
próbáljuk megtalálni önmagunkban azt a kedves nénit, aki biztat minket, majd
magunk is próbáljunk meg másokat biztatni. Vesztenivalónk nincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése