A könyvek az úticél és az utazás

A forró nyári napokon nincs is jobb, mint egyet csobbanni. Talán egy valami mégis jobb ennél, egy árnyékos, hűvösebb helyen, hideg limonádéval a kézben olvasni egy jó könyvet. Tudom, kevesen vannak, akik a kötelező házi olvasmányokon kívül mást is szívesen a kezükbe vesznek. Mégis jó elhinni, hogy a fiatalok a nyári kalandok közepette levesznek egy-egy kötetet a polcról és elkezdik olvasni. Ennyi éppen elég. Mert amint az ember belepottyan egy érdekes történetbe, már képtelen abbahagyni az olvasást. Az elején még a szereplőkkel ismerkedik, aztán kezdi megérteni a viselkedésüket, minden mozdulatukat, elkezdenek a fejükkel gondolkozni és a szemükkel látni, a szíveikkel érezni. Egy teljesen új világ nyílik meg minden olvasó előtt. És ezt a világot a leírtak alapján képzeli el, mindenki kicsit másképp, ezért csalódunk olyan nagyot, amikor moziba vagy képernyőre kerül a történet, mert mi teljesen másképp láttuk a lelkünkben. Szokták mondani, hogy annyi életet élünk, ahány könyvet olvasunk. Ezzel csak egyetérteni tudok. Minden kötetben más-más szerepet kapunk, más-más életet élünk. Ki ne ismerné az érzést, amikor valami teljesen váratlan történik a regényben, amit éppen olvasunk, és mi pillogtatva becsukjuk a könyvet és hosszú percekig nem tudjuk felfogni hogyan, miért? Vagy amikor a hosszú küzdelem után a főszereplő eléri a célját, megkönnyebbülünk, fellélegzünk. Sokszor nincs annyi időnk folytatni a történetet, amennyit szeretnénk, és vonakodva ülünk le olvasni, mert tudjuk, milyen nehéz lesz abbahagyni. Aztán tovább szőjük a történetet, próbáljuk kitalálni a folytatást. Sokszor mohón olvassuk az oldalakat egymás után, türelmetlenül várva a fejleményeket, aztán, amikor a végére érünk, felpillantunk és bánjuk, hogy ennyire siettünk a végére érni. De olyan nehéz beosztani és be is tartani a beosztást, ami szerint csak napi fél órát vagy 50 oldalt olvasunk. Most már tudom, hogy az a regény, amit könnyű szívvel teszek le a kezemből, amikor véget ért, nem volt hatással rám. Viszont az, amelyik után sóvárogva tekintek vissza és még hónapok múlva is eszembe jut egy-egy jelenet vagy párbeszéd, esetleg monológ, és nem vagyok képes kibékülni az író által adott befejezéssel, azt igazán szerettem és talán tanított is nekem valamit az életről. Mert néha tudunk tanulni a kedvenc szereplőink hibáiból is. Nehezen fogadom el mások javaslatát, amikor regényekről van szó. Szeretem magam megválasztani a történetet. Néha viszont én is teszek kivételt és legtöbbször olyan kalandban van részem a kötet által, ami életre szóló. Jó meghallgatni mások véleményét is, akik olvastak valami jót, talán nekünk is megtetszhet az, ami őket magával ragadta. Anna Quindlen tökéletesen megfogalmazta a könyvek mibenlétét, „A könyvek a repülőgép, és a vonat, és az út. Ők az úti cél és az utazás. Ők az otthon.”