Halloween vs Mindenszentek

Közeleg a hónap vége s ezzel együtt két jelentős esemény, a Halloween, ami mára már az egész világon elterjedt és a Mindenszentek vagy Halottak napja. Két ellentétes esemény, amelyek egymás utáni napokra esnek.

A Halloween (ejtsd. Helovín) ősi kelte hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg október 31. éjszakáján, bár mára már az egész világon elterjedt. Elsősorban a gyermekeknek és fiataloknak kialakított ünnep, amikor ők ijesztő jelmezeket öltenek és ellátogatnak a szintén horrorra emlékeztető szomszédaik, ismerőseik házába. A jelmezek embertől függően változnak, ilyenkor esély adatik felölteni kedvenc rajzfilmes, filmes, történelmi, irodalmi karakterük ruháit, szóval nem mindenik ijesztő. Mégis a félelemkeltés a lényeg azon az estén. Szóval ezek a jelmezbe bújt fiatalok bekopognak egyes házakhoz, ahol csokit, cukorkát kapnak a látogatásért cserébe. A hatalmas édességmennyiséget, amit az este alatt gyűjtenek össze, vagy megeszik egy nap alatt, vagy beosztva akár egy évig is kitart, embere válogatja. Amint már említettem, a házakat is fel szokták díszíteni, sőt, díszítőversenyt is szoktak rendezni, mondjuk utcánként kinek a legfélelmetesebb a háza. Mind a jelmezek, mind a díszítés esetében a lehetőségek tárháza majdhogynem végtelen. A boltok már hónapok óta készülnek erre a napra, beszerezve minden lehetséges kelléket. Az egész estének a lényege a szórakozás, vidámság. Egy éjszakára mindenki azzá válhat, akivé titkon szeretne. Érdekes tény, hogy az emberek hajlamosak felszabadultabban viselkedni, ha arcukat álarc fedi. Mára ez a szokás már teljesen elterjedt a világ körül, mégis úgy érzem, nálunk még gyerekcipőben jár. Bár vannak Halloween bulik, az nem ér fel a több kilométernyi gyaloglással, ijesztgetéssel és a majdnem végtelen édességmennyiséggel.

Ezzel szöges ellentétben áll a másnap. Az előző napokban szépen kitakarított temetőket egy napra ellepik a halottak rokonai, akik virágot, koszorút helyeznek a szeretteik sírjaira és gyertyát gyújtanak emlékükre. Gyermekként szerettem ezt a napot, mert mindig ellátogattunk minden faluba, ahol néhai szeretteink sírjai vannak. Összegyűlt a szűkebb család, amire ritkán adatik más alkalom és szüleim megengedték, hogy felügyeletük alatt én is meggyújtsak egy-két gyertyát.  A baróti temetőbe kétszer is kimentünk aznap, először „feldíszíteni” a nagyszülők sírját, majd estefele gyertyát gyújtani. Lenyűgözött a temető esti arculata. Majdnem minden sírnál ott álltak a közeli rokonok és millió gyertya világított, amiket még másnap este is meggyújtottak. Azóta rájöttem az emlékezés komolyságára, főleg mivel egyre több eltávozott lélekre emlékszünk vissza. Ilyenkor az ember általában megáll egy pillanatra s megdöbben, milyen sok idő telt el szerette elvesztése óta. Amikor felkerültem egyetemre, nehezen telt az első hónap. Végig a Halottak napjába kapaszkodtam, gondolván aznap majd úgyse lesz tanítás, esélyem lesz hazalátogatni. Meglepődtem, hogy nem adtak szabadnapot, de ez nem tartott engem vissza, elkérezkedtem, mondván, nálunk ez fontos ünnep és a család hazavár. A város tele volt koszorúkat, csokrokat, gyertyákat árusító kofákkal. Az ismerőseim mégse mentek ki aznap a temetőbe, mondván, nekik nincs halottuk a városi temetőben, falura meg ennyiért nem mennek le vagy, ők az élőket ünneplik, nem a holtakat. Ekkor eszembe jutott az a sok sírkő, amelyre nem helyeznek virágokat se gyertyákat. Gondolom vallásfüggő is, ki mennyire tiszteli a már nem élő rokonait. Másod- és harmadéven már én se jöttem haza, mivel megtartották az aznapi órákat s nem tudtam szabadulni. De azért este meggyújtottam egy gyertyát halottaim emlékére. Ez, a Halloween-nel ellentétben szomorú esemény, mégis majdnem ugyanakkora előkészületek övezik. Nyugaton nem ismerik ezt az ünnepet.

Szóval ilyen ellentétek közepette lep meg minket a november. A hónap, amely számomra már nem ősz, inkább tél, mivel a fagy miatt elvesznek a szeptember és október kápráztató színei, télies hideg van, egyre rövidülnek a nappalok. Esténként dideregve érünk haza s bármit megadnánk egy csésze forró teáért.