Becsengetnek

Gondolom már sokan számolják a napokat az iskolai évnyitóig. Emlékszem, annak idején mi is kettős érzéssel viszonyultunk ehhez a naphoz. Egyrészt vártuk, mert végre találkozhattunk azokkal a barátainkkal, akikkel nyáron nem tudtunk. Aztán ott van az első heti divat. Igen, nagyon fontos, mit és hogyan viseltek az első napokon. Mintha csak egy divatbemutató lenne ilyenkor az iskola. Mindenki új ruhákban, cipőben és táskával nyomul. A hosszú és kalandos nyár után ismét ott álltok majd tömött sorokban és hallgatjátok a már jól megszokott dalt: „Peti áll a ház előtt…” Jönnek a szokásos beszédek az igazgatótól meg a polgármestertől. Felvonulnak az aranyos elsőosztályosok. Ugyanaz a forgatókönyv minden évben. Csak ti változtok, diákok. Évről évre máshova kell állni, jelezve az előrehaladást és helyt adva a kisebbeknek. Változtok külsőleg és belsőleg egyaránt. Szinte észrevétlenül váltok felnőttekké az évek során. Aztán, egy szeptember 15-én azt veszitek észre, hogy nem álltok már az osztályotokkal egy sorban, hanem a szülők mellől figyelitek az eseményeket és arra gondoltok, mikor telt el így az idő.

Új tanév, új kihívás. Sokan kerültetek új osztályba, mások pedig az érettségire készülnek. Igen, már az első naptól fogva ezt fogjátok hallani. Mi röhögtünk, amikor kilencedikes korunkban, az igazgató úr benézett az osztályba és az érettségivel fenyegetett: „Nyakatokon az érettségi” hangzottak a most már ismerős szavak. Amikor tizenkettedikben megismételte, igazat adtunk neki. Szempillantás alatt eltelnek a líceumi évek. Mondják, hogy az egyetemi évek a legjobbak, de szerintem az iskolapadban töltött tizenkét évnek is megvan a maga szépsége. Általános iskolában megismerkedünk a világgal, ami körülvesz minket. Líceumban folytatjuk az ismerkedést, de már több területre kiterjesztve. Közben megpróbálunk barátok szerezni magunknak. Elkerülhetetlenül csalódunk, mégis belátjuk, ez az élet rendje.

Év elején megfogadtuk, ez az év más lesz, sokkal többet és jobban fogunk tanulni. Aztán, ahogy hullnak a levelek a fákról és lehűl a levegő, úgy távolodunk el mi is az elhatározásunktól.

Véget ér a megnyitó ünnepség és rendezett sorokban foglaljátok el osztálytermeiteket. Új, meghódításra váró tankönyvek, tananyag vár ott rátok. Rövid eligazítást tart az osztályfőnök, órarendet diktál, aztán szabadjára enged. Nem is volt olyan rossz, ugye? Máris vége az első napnak. És még dél sincs. Üljünk be valahova – javasolja valaki. Közös kávézással ünneplitek az évnyitót. Második nap túl korán van a reggel 8. Mégis van bennetek egy kis izgatottság. Változást vártok. Várjátok a csengőt. Sokat jelent az a tíz perc, amikor lementek az udvarra, hiszen még jó idő van, és a nyári élményeitekről beszélgettek egymással. A végzősöknél persze az érettségi lesz a téma, egész évben. Másoknak kissé unalmasnak tűnhet, de őket most ez tartja lázban, meg kell értenetek. Majd rajtatok is lesz a sor. És így mennek a napok, egyik a másik után, mire feleszméltek, máris péntek van. A péntek az jó. Péntek a kedvenc napotok innentől kezdve. Jön a hétvége, amikor nem kell korán kelni, lehet pihenni. Aztán vasárnap este eszetekbe jut, hogy házit kellett volna írni, tanulni kellett volna. Könnyed legyintéssel intézitek, hiszen még csak első hét, ilyenkor a tanárok is elnézőbbek. Hétfő reggel ismét megtelnek az osztálytermek. Utáljátok a hétfőt. Lassan indul a hét. A félév viszont gyorsan telik s hamarosan felgyűl a tananyag, amit meg kell tanulni a félévi dolgozatokra. Mintha máris várnátok a karácsonyt. De az még arrébb van, ne szaladjunk annyira előre.