Eljött az évnek azon időszaka, amikor a frissen
érettségizettek többsége kirepül az eddig biztonságot nyújtó családi fészekből
és meghódítják valamelyik egyetemi központ betontengerét.
A kisgólyák izgatottan s kevés félelemmel néznek farkasszemet
első egyetemi évével. Új város, nagy város, új barátok, régi ismerősök, új
tanárok, új tantárgyak, új lakás, új kihívások. Milyen régóta vágytatok már
erre az önállóságra? Megmutatni a szülőknek, hogy képesek vagytok gondoskodni
magatokról. Aztán, talán már az első héten, talán később, rájöttök, mennyit
jelentett, amikor otthon, iskola után anyuka asztalra tette a kész ételt,
mosott, főzött takarított. Szó se róla, anyuka most is szívesen megtenné nektek
mindezt, de az élet rendje szerint kénytelen volt elengedni kezeteket s bízni
abban, hogy rendes, kitartó, szorgalmas, ügyes erdővidéki diákokat nevelt
belőletek. Mert, el kell mondanom, hogy az erdővidéki fiatalok többsége
kiemelkedik tanulmányai során még az egyetem padjaiban is. Saját tapasztalatból
tudom, mennyire le tudnak becsülni, amikor meghallják, honnan jöttél. Tele
vannak előítélettel. Aztán, amikor eljön a tél s vele együtt az első
vizsgaidőszak, akkor meglepődnek, hogy jé, ennek az erdővidékinek sem
káposztalével van tele a feje.
Az egyetemi évek a legszebbek – mondják sokan.
Nos, aki megfordult egy ilyen felsőoktatási intézményben s talán el is végezte,
csak megerősíteni tudja ezt az állítást. Miután sikerült megszokni a teljesen
új életvitelt, a vizsgaidőszakot, azt kívánjátok, bárcsak sose lenne vége.
Persze a tanulás mellett kerül idő bulizásra, kikapcsolódásra, barátságok
köttetésére, sőt, talán még egy kis szerelem is becsúszik. Ez mind-mind
velejárója a gondtalan egyetemista életnek. Most még nem fáj a fejetek a
tandíj, lakbér, étel és egyéb költségek miatt, mert ott van a szülő, aki minden
költséget visszaszorít, hogy szeme fénye tanulhasson. Nem szeretné, ha a
gyermekének is olyan nehéz élete lenne, mint neki. Az egy másik kérdés, hogy
mit lehet elérni egy mai egyetemi diplomával. Sajnos láttam már több példát
arra, ahogyan a gyermek becsapta a szülőket. Évekig hazudott, hogy ő rendesen
jár órákra, mindig lelkiismeretesen készül a vizsgákra, csak az a gonosz tanár
nem akarja átengedni őt. Hányan mentek már el büszkén, ők majd milyen
egyetemisták lesznek! Aztán 3-4-5 év múlva, lehorgasztott fejjel, oklevél
nélkül, a szülők összes félretett pénzét elkótyavetyélve hazasomfordáltak, ez
alkalommal csendben, mellkasveregetés nélkül. Ilyenkor a szülőt tudom
hibáztatni, aki vakon megbízik huszonéves fiában, lányában. Azért a többség
tisztességesen helytáll majd. Kihívást jelent az előtettek álló hosszú időszak,
mégis minden pillanatáért érdemes küzdeni. Kalandok várnak rátok, pozitív és
negatív tapasztalatok egyaránt. Lehull majd a rózsaszín fátyol, amin keresztül
eddig a világot szemléltétek. Aztán pozitívan csalódtok, a világ mégse annyira
rossz hely, mint amilyennek előre tűnt.
Régen keveseknek adatott meg a lehetőség, ami ma
mindenki számára nyitott. Annak idején egyetemre csak a legkiválóbb diákok
jelentkeztek s nekik is meg kellett küzdeni a helyekért, hiszen akár 50
jelentkező is volt egy helyre, ahova kizárólag felvételi vizsga során lehetett
bejutni, nem dossziéval, mint manapság a legtöbb szakra (kivétel általában az
orvosi, gyógyszerészeti, teológia szakok). Éppen ezért akkoriban nagyobb
tiszteletet érdemelt az egyetemet végzett fiatal, automatikusan kapott munkát.
Ma, egy fokkal nehezebb elhelyezkedni hála a futószalagon gyártott végzősöknek.
De az igazán jó szakember ki tud emelkedni a tömegből. Itt még ugye nem
tartunk. Értékeljétek a lehetőséget s mutassátok meg, milyen fából faragta
Isten az erdővidéki embert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése