Talpalatnyi mennyország

A nyári időszakban mindenki igyekszik szabadságra menni s ez alatt a rövid időszak alatt elmenni otthonról, kiszakadni a szürke hétköznapokból, világot látni. Ilyenkor mindent megteszünk a teljes pihenés érdekében, legszívesebben a telefont is kikapcsolnánk. És amikor megérkezünk kikapcsolódásunk helyszínére, megpróbáljuk magunkba szívni a szabadság illatát, ellazulni és félretenni a mindennapi stresszt, a lehető legkevesebbet aggódni, kiejteni kezünkből a gyeplőt, történjenek úgy a dolgok, ahogy jönnek, már nem akarunk mindent irányítani. Levetjük a formális öltözéket, a vasalt inget felváltja egy színes felső, előkerül a rövidnadrág, kisruha, libbenős szoknya, a félcipőt topánra cseréljük s ezáltal is érezzük, nem vagyunk a munkahelyen, szórakozhatunk, pihenhetünk. Ilyenkor minden üdülési lehetőséget rejtő hely túlzsúfolt, de valahogy ez minket most nem zavar. Valahogy az ismerkedés is könnyebben megy, nyitottabbak vagyunk az idegenekkel szemben. Mindenki otthon hagyja a gondjait, ami úgyis megvárja. A nyaralás első napja lassan telik, nehezen szokunk bele a sok szabadidőbe. Aztán kitaláljuk az új programot, reggeli, strand, ebéd, strand, vacsora, esti séta. Nem túl színes, de éppen erre van szüksége az agynak, egyfajta állandóság, ne aggódjon a részleteken, kapcsoljon ki. Már nem számoljuk a kalóriákat sem, eszünk-iszunk mindent, ami szem-szájnak ingere. Kicsit jobban költekezünk, mint otthon, mert ugye, ha ennyit nem engedünk meg magunknak, egy évben egyszer, akkor mi értelme az egésznek? Az egy-két hét gyorsan eltelik s mi csak az utolsó napon jövünk rá arra, hogy mennyire jót tett nekünk ez a kis kikapcsolódás. Szomorú szívvel pakolunk be, ami azért sem könnyű, mert összevásároltunk pár holmit az amúgy is telített bőröndünkbe. Próbálunk nem gondolni arra, hogy talán már másnap munkába kell menni, kiélvezzük a legutolsó szabad pillanatokat is. Este, amikor már a saját ágyunkban térünk nyugovóra, jövünk csak rá, hogy ideje visszatérni a valóságba. Ami nem megy könnyen. Máris tervezni kezdjük a következő nyaralást, ami, sajnos, csak jövő nyáron esedékes, esetleg beesik egy-egy sízős hétvége télen. Ha találkoztunk valakivel, aki nagyobb hatással volt ránk, esetleg a nyári románcunk főszereplője, arról fantáziálgatunk, hogyan és mikor tudunk ismét találkozni, hiszen több száz kilométerre élünk egymástól. Nem mindenki engedhet meg magának több hetes pihenést, de legalább egy-egy kirándulós hétvége, fürdőzés azért mindenkinek belefér. Tiszteljük meg magunkat ennyivel, hiszen egész évben keményen dolgozunk. 

Második alkalommal találkoztak a Bardocz-ok

Több mint háromszáz résztvevő

Lassan megszokottá válik, hogy augusztus első vasárnapján valahol hírtelen megnövekszik az egy négyzetméterre eső Bardoczok száma. Múlt vasárnap második alkalommal szerveztek találkozót a Bardocz-Bardoczy családok és leszármazottaik Nagybaconban. A tavaly első alkalommal futásfalvi esemény sikerességén felbuzdulva a nagybaconi születésű Sepsiszentgyörgyön élő Bardocz Tünde felvállalta egy második történés megszervezését.

A település mindkét bejáratánál, illetve a múzeumba vezető utcánál is „Isten hozott Nagybaconba, a II-ik Bardocz világtalálkozóra” feliratú kézzel készített bannerek fogadták az érkezőket. A gyülekező embereket a nagybaconi fúvós zenekar zenéje fogadta, a gyülekezés alatt a múlt évben készült fényképek és családfák mustrája és kiegészítése történt.

Az összegyűlt sereget Molnár Sándor helyi lelkipásztor köszöntötte a szűkösnek bizonyuló múzeumban. A 133-ik zsoltár alapján tartott rövid beszéde során arra világított rá, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, szükség van az ehhez hasonló találkozókra, amelyek megerősítenek abban, hogy nem vagyunk ugyan egyformák, de összetartozunk. A kézdivásárhelyi Beke Ernő, aki anyai ágon Bardocz-leszármazott, elmondta, a találkozón a tavalyinál jóval több, 192 család 314 tagja vett részt, amelyből 65 baconi család, 64 futásfalvi, 10 szentgyörgyi, de eljöttek a sors által más helyiségekbe szétszórt Bardoczok is, Olasztelekről, Bibarcfalváról, Bodokról, Kovásznáról, Brassóból, Uzonból, Csíkszeredából, Köpecről, Csíkszentsimonból, Kisbaconból, Kézdivásárhelyről, Nagykárolyról, Székelyudvarhelyről és Székelykereszturról, illetve külföldről is, Angliából, Ausztráliából, Izraelből és Magyarországról.  

A találkozón résztvevők egy névre szóló emléklapot, jelvényt, és kártyanaptárt kaptak emlékül, valamint igény szerint egy példányát a helyszínen elkészített csoportképnek A3-as formátumban. A Bardocz-családok történetét ismertette a szervező Bardocz Tünde az 17-ik századtól a második világháborúig. A múzeum kertjében felállított faragott kopjafát a baróti Bardocz Attila és a szentgyörgyi Bardocz István leplezték le, áldást mondott Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor. Az Ausztráliából érkezett Péter Gábor ismertette a futásfalvi Bardoczok történetét.

A székely- és magyar himnuszok közös eléneklése után ebédre került sor, amely keretén belül ismerkedtek és régi barátságokat elevenítettek fel a résztvevők.

Jövőre ismét meg szeretnék szervezni a találkozót, Sepsiszentgyörgy kandidált a feladat elvégzésére.

Alutus Leader karaván Erdővidéken és az Oltmentén

Az Alutus Leader egyesület sepsiszentgyörgyi és baróti munkatársai négy részes körutat szerveztek. Öt sikeres pályázat bemutatására került sor négy településen, kedden, június 23-án. Az egyesület az Európai Unió egyik legsikeresebb vidékfejlesztési programja, amely 20 000 lakosnál kisebb településekkel foglalkozik. Bibarcfalván Máré Mária, fiatal méhész, akinek az apja Kovászna megye első méhésze volt, férjével vette át a szakmát 3 éve. A 150 méhcsaládot tartó házaspár a pályázat révén 36 000 euró 60%-át kapta meg, amiből 48 000 lejre vásároltak 80 kaptárt, mézhordozót, pároztatót, pisztolypergetőt, öltözékeket és egyéb kisebb felszereléseket. Elmondása szerint a pályázat sokat segített a boldogulásukban. A méhek jelenleg vándorúton vannak Tulcea megyében hársmézért. Bardocon a polgármesteri hivatal egy MAN típusú hókotró autót (melyhez hozzá tartozik a sózó és a hóeke) vásárolt 116 000 euróért, melyet a 97 km község közötti és erdei utak karbantartására használtak már az elmúlt télen. Olaszteleken Szabó Előd autószerviz és gumijavító tulajdonos 15 000 euró értékű pályázatot nyert meg, amelynek 30%-a önrész. Felni javítót, nagyobb kompresszort és egyéb kisebb felszereléseket vásárolt a pénzen, a gépek legkésőbb augusztus 15-ig érkeznek meg. Antal Esztilla, a Leader egyesület vezetője elmondta, hogy ekkora pályázatoknak országos szinten esélyük sincs, az egyesület viszont ilyen és ehhez hasonló kis pályázatokra szakosodott. Szintén itt, Baló Oszkár fiatal gazda 3 darab élő marha vásárlására nyert pályázatot, amelyek még szintén nem érkeztek meg. Nagybaconban a polgármesteri hivatal egy 51 000 eurós pályázatot nyert meg, amelyből traktort, hótolót vásároltak a községi utak karbantartására. Ebben az esetben egy integrált pályázatról van szó, az önkormányzat partnerségben egy civil szervezettel 24 darab hangszert is vásárolt a felnőtt- és ifjúsági zenekar számára. A nagybaconi közbirtokosság egy traktor megvásárlására nyert fedezetet, jelenleg a megvásárlásnál tartanak. Az egyesületnél az elmúlt 7 éves időszakban 80 pályázatot adtak le, amelyből 57-tel kötöttek sikeresen szerződést. A karaván csütörtökön, június 25-én folytatódott, ezúttal az oltmenti települések sikeres pályázóinak bemutatása volt terítéken. A napot Sepsibodok községében kezdtük, ahol Fodor István polgármester kalauzolt körbe bennünket a július végén, a XII. Bodoki napok alkalmával átadásra kerülő felújított kultúrotthonban, valamint az új sportpályán, amelyet műfűvel borítottak és melyet minifoci illetve kézilabda meccsekre fognak használni. Utunkat Zalánban folytattuk, ahol Para Zoltán agroturisztikai panziót épít. Fotos-Martonoson a 21 éves, de már 5 éve gazdálkodó Porzsolt Vincét látogattuk meg, aki a pályázatból nyert összeget mezőgazdasági gépekre költötte, amelyek egyszerűbbé tették a fiatal gazda munkáját. A nap utolsó állomása Étfalva-Zoltánban volt, ahol Tóth Ilona fazekasműhelyét látogattuk meg, aki a műhely felszereltségét korszerűsítette illetve bővítette.

A Leader karaván tovább folytatódik megvalósított pályázatok, jó gyakorlatok bemutatásával július 7-én Bölönben, Nagyajtán és Baróton, július 9-én Árkoson, Kőröspatakon, Sepsibükszádon és Mikóujfaluban. 

A könyvek az úticél és az utazás

A forró nyári napokon nincs is jobb, mint egyet csobbanni. Talán egy valami mégis jobb ennél, egy árnyékos, hűvösebb helyen, hideg limonádéval a kézben olvasni egy jó könyvet. Tudom, kevesen vannak, akik a kötelező házi olvasmányokon kívül mást is szívesen a kezükbe vesznek. Mégis jó elhinni, hogy a fiatalok a nyári kalandok közepette levesznek egy-egy kötetet a polcról és elkezdik olvasni. Ennyi éppen elég. Mert amint az ember belepottyan egy érdekes történetbe, már képtelen abbahagyni az olvasást. Az elején még a szereplőkkel ismerkedik, aztán kezdi megérteni a viselkedésüket, minden mozdulatukat, elkezdenek a fejükkel gondolkozni és a szemükkel látni, a szíveikkel érezni. Egy teljesen új világ nyílik meg minden olvasó előtt. És ezt a világot a leírtak alapján képzeli el, mindenki kicsit másképp, ezért csalódunk olyan nagyot, amikor moziba vagy képernyőre kerül a történet, mert mi teljesen másképp láttuk a lelkünkben. Szokták mondani, hogy annyi életet élünk, ahány könyvet olvasunk. Ezzel csak egyetérteni tudok. Minden kötetben más-más szerepet kapunk, más-más életet élünk. Ki ne ismerné az érzést, amikor valami teljesen váratlan történik a regényben, amit éppen olvasunk, és mi pillogtatva becsukjuk a könyvet és hosszú percekig nem tudjuk felfogni hogyan, miért? Vagy amikor a hosszú küzdelem után a főszereplő eléri a célját, megkönnyebbülünk, fellélegzünk. Sokszor nincs annyi időnk folytatni a történetet, amennyit szeretnénk, és vonakodva ülünk le olvasni, mert tudjuk, milyen nehéz lesz abbahagyni. Aztán tovább szőjük a történetet, próbáljuk kitalálni a folytatást. Sokszor mohón olvassuk az oldalakat egymás után, türelmetlenül várva a fejleményeket, aztán, amikor a végére érünk, felpillantunk és bánjuk, hogy ennyire siettünk a végére érni. De olyan nehéz beosztani és be is tartani a beosztást, ami szerint csak napi fél órát vagy 50 oldalt olvasunk. Most már tudom, hogy az a regény, amit könnyű szívvel teszek le a kezemből, amikor véget ért, nem volt hatással rám. Viszont az, amelyik után sóvárogva tekintek vissza és még hónapok múlva is eszembe jut egy-egy jelenet vagy párbeszéd, esetleg monológ, és nem vagyok képes kibékülni az író által adott befejezéssel, azt igazán szerettem és talán tanított is nekem valamit az életről. Mert néha tudunk tanulni a kedvenc szereplőink hibáiból is. Nehezen fogadom el mások javaslatát, amikor regényekről van szó. Szeretem magam megválasztani a történetet. Néha viszont én is teszek kivételt és legtöbbször olyan kalandban van részem a kötet által, ami életre szóló. Jó meghallgatni mások véleményét is, akik olvastak valami jót, talán nekünk is megtetszhet az, ami őket magával ragadta. Anna Quindlen tökéletesen megfogalmazta a könyvek mibenlétét, „A könyvek a repülőgép, és a vonat, és az út. Ők az úti cél és az utazás. Ők az otthon.”

Nyár van!

Múlt vasárnap, a nyári napfordulót követően megkezdődött a csillagászati nyár. Sajnos erről az eseményről az időjárás nem igazán vett tudomást, egész nap esett. Az utóbbi napok borús, hűvös időjárása bizony könnyen elfeledtette velünk a nyarat. Újra előkerültek a tavaszi ruhák, zárt cipők, bőrkabátok, sőt, egyes helyeken ismét befűtöttek a házba, annyira lehűlt a levegő hőmérséklete. A rossz idő nem tart sokáig, bár a közelgő Barót-napok újabb esős hétvégét jósolnak. Nyár van és ezen sem eső, sem a 16-17 fokos hőmérséklet nem változtat, mert amint továbbállnak a felhők, kisüt és ragyog a nap, meleggel tölti meg a levegőt és a szíveinket. Mert ki ne szeretné a nyarat? Madárcsicsergésre ébredni, a kéklő eget csodálni, a hosszú nappalokat kihasználni, a már felébredt és munkálkodó természetet figyelni kellemes. Eltelt egy újabb év, átestünk a hideg hónapokon és vár a kalandokat ígérő, forró nyár. Ki lehet ülni a parkokba, sétálni, sportolni, és a munka is könnyebben megy, ha magunkba szívtunk némi D-vitamint. Múlt pénteken az óvodások, iskolások is kikapták a nagy vakációt és most már szabadon játszhatnak, szórakozhatnak, pihenhetnek, nem szorít a határidő a következő dolgozatig. Ezek a gyermekek egész évben a nyarat várták, a három hónapos vakációt, de amint kikapták, hírtelen nem tudnak mit kezdeni a rengeteg szabadidővel. Hozzászoktak már a rutinhoz, reggel korán kelés, iskola, tanulás, esetleg kis szabadidő, alvás és az egész kezdődött elölről. De hamarosan kitalálják, hogyan és mivel töltsék ki szabadidejüket, találnak elfoglaltságot maguknak. Ezután elér később hazamenni esténként, a szülő is engedékenyebb, hiszen másnap nem lesz iskola. Kevésbé szigorúak a szabályok, kevésbé stresszesek a fiatalok. Ha már egész évben erre a három hónapra várunk, mert kell vallanunk, mi, felnőttek is felszabadultabbak vagyunk ebben a lenge időszakban, akkor tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a legtöbbet kihozzuk belőle. Legyünk nyitottak a lehetőségekre, mondjunk igent mindenre, vállaljunk kockázatokat, legyünk bátrak, alkossunk örök emlékeket. Ha döntés előtt állunk, gondoljunk arra, hogyan szeretnénk erre a lépére emlékezni majd ősszel, a sárguló falevelek szélben táncolásának bámulása közben. Ne feledjük, a nyár gyorsan elillan, s újabb kilenc hónapot kell várnunk rá, tegyük hát emlékezetessé!

Diana Gabaldon: Outlander – Az idegen

A huszonnégy éve kiadott kötet csak az első része egy magával ragadó, eseményekben dús történetnek. A sorozat utolsó kötete tavaly jelent meg, ahogy az első kötetből készült sorozat is abban az évben debütált. Az írónő nagyon jó mesélőnek bizonyult, hiszen már az első oldalon felkelti az olvasó figyelmét, megragadja és el nem engedi. A történet a második világháború után kezdődik, amikor a főszereplő Claire és a férje Frank, akivel alig látták egymást az elmúlt években, második nászútjukra indulnak Skóciába. A Craigh na Dun kört formáló szikláknál meglesnek egy pogány szertartást, amely során a falubeli nők körbetáncolják a helyet napfelkelte előtt. Claire másnap visszamegy a kövekhez megnézni egy érdekesnek ígérkező virágot, amit a köveknél látott. Csata hangjait hallja a legmagasabb kőből, ezért odamegy és megérinti. Ami ezután történik, nehéz elhinni. A nő valahogy visszautazik az időben a tizennyolcadik századba, amikor a skótok harcban álltak az angol dragonyosokkal. Időbe telik, mire rájön, mi történt vele. Néhány skót menti meg a hírhedt Black Jack-től, aki a Claire férjének, Frank-nek az őse. A skótok magukkal viszik, amikor látják, ért a gyógyításhoz és helyre teszi az egyik fiatalember kificamodott vállát. Leoch várában sokáig gyanakodnak az idegen nőre, félve, hogy talán angol kém, arról nem is beszélve, hogy alsóruhában találtak rá, ami a kornak egyáltalán nem felelt meg, a haja is rövidre volt vágva. A vár ura, Colum MacKenzie magához hivatja és barátságosan elbeszélget vele, felajánlja neki vendégszeretetét, de a várban élők gyanúja sokáig nem oszlik el. Akarata ellenére tartja ott, munkát adva neki, ápolnia kell a betegeket és sebesülteket. Közben Claire már a szökést tervezi, hisz tudja, csakis a Craigh na Dun köveknél kaphat választ a történtekre. Megismerkedik a fiatalemberrel, aki lovászként szolgál a várban, James Fraser-rel. Kettejük között hamar kialakul a vonzalom, de a nő képtelen elfelejteni a férjét, Frank-et és továbblépni. Hetek múltán Dougal, Cloum öccse és jobb keze, magával viszi az adók begyűjtésére. Az út során meghallgatást kér Jonathan Randall-tól (Black Jack), aki ki akarja végezni a nőt, de Dougal és egy ügyvéd kitalálják, hogyan menthetik meg tőle, összeházasítják James-szel, aki törvényen kívüli és váltságdíjat tűztek ki a fejére. A történet igazán ekkor kezd beindulni, az ember szinte kapkodja a fejét. Miután a fiatal pár elhálja az esküvőt – mivel csak így törvényes –, egyre szorosabb kapcsolat alakul ki kettejük között, egymásba szeretnek. Claire szoros barátságot köt Geillis Duncan-nel, a helyi vizsgálóbíró feleségével, akiről azt híresztelik, hogy boszorkány. Miután Geillis férje meghal, akit ő mérgezett meg, mivel mástól várt gyermeket, boszorkánypert indítanak ellene, amibe – az események szerencsétlen láncolata miatt – Claire is belekeveredik. Jamie megmenti a feleségét, a boszorkány feláldozza magát. A fiatal házasok elmenekülnek a várból. Jamie-t elfogják a vörös kabátos angolok és börtönbe viszik. Szerencsére Claire segítségére jön pár ember a várból. Az egyik ilyen emberrel üzent neki Geillis, felfedve titkát: ő is időutazó. Jamie-t csúnyán megkínozza Jonathan, a dragonyosok kapitánya. Claire és szövetségesei kiszabadítják a börtönből a felakasztása előtti éjjelen és elmenekülnek vele Franciaországba. A könyv végén Claire, akiről addig úgy tudtuk, hogy meddő, bejelenti, hogy várandós első gyermekükkel. 

Igen!

Gondolom sokan látták már az Igenember című filmet Jim Carrey főszereplésével. Nos, akiknek ismeretlen a cím, röviden arról van szó benne, hogy Carl, aki egy bankban dolgozik a hitelosztályon, megkeseredett életet él. Él? Inkább csak létezik. Felkel, elmegy munkába, ott túlságosan is szigorúan bírálja el a hitelkérelmeket, a kollégákkal nem ápol valami jó viszonyt, hazamegy és ennyi. Barátai ugyan vannak, de mivel ő mindig minden meghívásra sorozatosan nemet mond, egyre kevésbé vágynak a társaságára. Nos, Carlnak egy este rémálma van, meghalt és ez senkit nem érdekel. Ekkor eldönti, ideje változtatni. Elmegy egy előadásra, amit az egyik kollégája már számtalanszor javasolt neki. Itt a guru, aki úgymond megtéríti az embereket, ráveszi őket, hogy minden felkínálkozó lehetőségre igen-t mondjanak, kiszemeli a férfit és megesketi, hogy ezután ő is mindig igent fog mondani. Carl élete már abban a pillanatban megváltozik, hogy kilép az előadóteremből, a lehetőségeket egymás után ragadja meg. Természetesen nem lenne egy kerek film, ha nem lenne benne meg a csúcspont, amikor a főszereplő átesik a ló túloldalára, de aztán szépen visszamászik rá és boldog a vége. Elgondolkodtam, vajon hányszor utasítunk vissza egy lehetőséget csak mert félünk, lusták vagyunk, túl kényelmes az életünk ahhoz, hogy bármit is változtassunk rajta? Mi történne, ha követnénk Carl példáját és mindenre igen-t mondanánk? Sokan elfelejtünk igazán élni a létezésünk közepette. Egy végtelennek tűnő körforgásban élünk, dolgozunk, hogy kifizethessük a számlákat s közben alig marad időnk megállni egy pillanatra s igazán magunkra koncentrálni, észrevenni, hogy ez az út, amin járunk, nem vezet sehová, nem tudunk fejlődni. Fiatalként elindítani egy karriert ma már sokkal nehezebb, mint régen, s persze az első, minimálbéres munkából kellene autót, lakást vásárolni, ami lehetetlen. Ezért választják sokan a külföldi munkát, ahol viszonylag rövid időn belül egész jól lehet keresni, a pénzt viszont itthon fektetik be, építenek, de aztán muszáj visszamenni, mert itthon megint nem lehet jutni semmire. Talán kicsit szélesebb spektrumon keresztül kellene szemlélődni. Talán, ha másképp gondolkodnánk, ha néha belemennénk olyan új kalandokba, alternatívába, amit eddig határozottan elutasítottunk, egymás után jönnének a sanszok a jobb, eseménydúsabb, könnyebb életre. Ne gondolkodjuk túl a válaszunkat, legyen mindig igen!