Esperesi vizsgálószék a baróti unitárius egyházközségben

Múlt szombaton, április 11-én, szállt ki a baróti unitárius egyházközségbe és annak olaszteleki leányegyházközségébe a Háromszék-Felsőfehér egyházmegye esperesi vizsgálószéke, amelynek tagjai: Török István esperes, Erdő-B. Vilmos felügyelőgondnok, Boros János a Magyar Unitárius Egyház főgondnoka, felügyelőgondnok, Szabó Előd egyházköri jegyző A kétévente tartott vizsgálat során górcső alá kerül az egyházközségek valláserkölcsi élete, nevelési, közigazgatási és vagyoni ügyei. A vizsgálószék rendben és helyén talált minden dokumentumot. Fontos, eredményes munkának értékelte a Nőszövetség megalakulását, az ifjúsági egylet működését, jónak értékelte az egyházi életet. Sikerként nyugtázták a múlt évben felújított lépcsőket és járdát, az amerikai testvéregyházközség látogatását, amelynek eredményeképpen még jobban megerősödött a több mint húsz éves kapcsolat és újabb barátságok születtek. A vizsgálószék megelégedését fejezte ki a baróti unitárius egyházközség működésével kapcsolatban: „példaképnek is lehet mondani az Önök munkásságát” – hangzott el összegzésként. A rövid értékelés után, amely a kebli tanács jelenlétében hangzott el, nyílt beszélgetésre került sor. Olyan problémákra mutattak rá a jelenlevők, mint a szegénység, a szakemberhiány, az utak állapota, az emberközi kommunikáció hiánya, előítéletek. Érdekes tényként elhangzott az is, hogy a unitárius egyház az, ahonnan a legkevesebben mennek el. Ez alapján vonták le a következtetést, miszerint az egyházközségi összefogás lehetséges kulcsa a problémák megoldásának; “Egy közösség akkor erősödik, ha mindenki kiveszi a részét a munkából.” Az összefoglaló után Szabó Előd, ürmösi unitárius lelkész prédikált János evangéliumának 16-ik részéből a 16-18-ig terjedő versek alapján. Délután 3 órától az olaszteleki leányegyházközségben istentiszteletet tartott Székely Kinga Réka homoródszentpéteri unitárius lelkész az esperesi vizsgálószék jelenlétében. 

E.L. James: A szürke ötven árnyalata (trilógia)

Nagy port kavart annak idején ez a trilógia s az első film megjelenésével újraéledtek a viták. E.L. James olyan regényeket írt, amelyek megosztották az olvasókat, vagy imádták, vagy utálták az egészet. Sokat hallottam róla, mielőtt a kezembe vettem. Leesett állal hallgattam a fiatalabb barátnők suttogva elmondott beismerését, „pár nap alatt mind a három kötetet elolvastam”. Amikor kérdőn álltam a helyzet előtt, beláttam, hiába szidom őket, hisz én nem is olvastam, nem tudom, miről szól. Nos, miután megszereztem, nekem se telt túl sok időbe átrágnom magam a köteteken. Magával ragadott és képtelen voltam letenni. Na, nem azért, mert olyan jó, irodalmilag kifinomult mű lett volna, a kíváncsiság hajtott, hogy mi történhet még a szereplőkkel. Az első kötetben megismerkedhetünk az irodalomszakos Anastasia Steele-lel, aki barátnője kérésére megy el helyette interjút készíteni a sikeres, gazdag és jóképű Christian Grey-jel. Ana el sem hiszi, hogy az ő egyszerűsége kellhet ennek az embernek. Nehezen adja be a derekát és megy randevúzni vele. Hamar kiderül, hogy a férfinak különleges ízlése van szexuális téren s nem is akar ennél egyebet a lánytól. Grey szerződést akar kötni, legfoglalva a lányt minden hétvégére, amikor az ő luxuslakásának egyik szobájában lakhat. Ana kíváncsi, mi várhat rá, ezért megnézi a rettegett vörös szobát, ahol a férfi különleges hobbiját űzi. Nem akarja elfogadni az ajándékokat, amiket előlegként kap tőle. Beleszeret Grey-be, aki, mint első hivatalos barátnőjét mutatja be szerető családjának. Amikor megtapasztalja a férfi ízlésének legextrémebb pontjait, Ana úgy dönt, elhagyja őt, képtelen az elvárásoknak megfelelne. A kettejük szexuális élete persze arcpirító részletességgel van közölve a lány szempontjából. Alig akad olyan fejezet, amiben erre nem kerül sor. Már-már azt hittem, ha ezeket a részeket kihagyták volna, a több, mint négyszázötven oldalas könyvből alig maradt volna százötven. A második kötetben (A sötét ötven árnyalata) Ana már egy könyvkiadónál dolgozik és persze kibékül a sármos Grey-jel, aki viszont konfliktusba kerül a lány főnökével. Megpróbálja lebeszélni a lányt a munkáról, aztán neki kell megmentenie a perverz alak karmai közül. Megveszi a céget, hisz mi sem természetesebb ennél. A szerelmesek összeköltöznek. Az ágytornák száma megnő ebben a kötetben. A könyv végén Christian megkéri Ana kezét. A harmadik kötetben (A szabadság ötven árnyalata) nászútra mennek, visszatér az előző főnök, aki elrabolja Christian húgát és Ana-t kényszeríti a férfi bankszámlájának kiürítésére. A végén minden jó és szép. Ana és Christian házasok, megvettek egy hatalmas, az óceánra néző házat és két gyermekük is van. A sztori, a perverz részleteket leszámítva, nem túl eredeti, a gazdag pasas beleszeret az egyszerű, szegény lányba és kiemeli maga mellé. E.L. James bátor nő, aki papírra vetette fantáziát és nem félt attól, hogy esetleg megkövezik. Persze rengeteg rossz kritikát kapott, de mindig azt nézi, hogy ennél is több elégedett olvasója van. A kíváncsiság viszi rá az embereket (főleg nőket), hogy ezt a kötetet egyáltalán a kezükbe vegyék. Vannak, akik attól tartanak, az olvasók majd azt hiszik, a férfiaknak joga van tárgyként tekinti a nőkre és kényük-kedvük szerint használni őket, ahogy ezt Grey tette. Én ettől nem félek, mert ez ugyanolyan messze áll a mi mindennapjainktól, mint pl. a Hobbit. Értelmes emberek vagyunk, el tudjuk dönteni, mi a valóság és mi fantazmagória. Irodalmilag nem értékelhető, viszont a karakterek jól megformáltak. A titokzatos, gazdag, sebzett férfi, aki napokig élet a halott drogos anyjával, és a félénk, okos, visszahúzódó lány, akit elszédít a világ, amit Grey ajánl neki. 

A film február közepén jelent meg a mozikban és nagy csalódás volt. A rajongók szerint nem tartalmazott elég pikáns jelenetet, mások szerint meg túl sokat is. A két főszereplő mindent megtett a legjobb alakítás érdekében, mégis az egyetlen jó dolog a több, mint két órás moziban, a betétdalok voltak, olyan énekesektől, mint Beyoncé, Ellie Goulding, Sia, The Weekend, The Rolling Stones, Frank Sinatra. 

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Az 1999-ben megjelent kötet elbeszélője egy tizenöt éves fiú, Charlie, aki az iskolai év kezdetekor leveleket kezd írni egy ismeretlennek, azzal a céllal, hogy megossza vele mindennapjait. A fiú retteg a középiskolától, kívülről szemléli az eseményeket és túl sokat gondolkodik. Hamarosan megismerkedik egy végzős testvérpárral, Patrick és Sam, akikkel aztán lépésről-lépésre kinyílik előtte a világ, új tapasztalatokat szerez. Rájön, a középiskola nem is olyan szörnyű, mint ahogy azt ő elképzelte. Charlie beleszeret Sam-be, aki viszont azonnal megmondja, túl fiatal hozzá. A testvérek elviszik őt egy buliba, ahol először fogyaszt drogot, itt ismerkedik meg Mary Elizabeth-tel, akit később randevúra hív. A fiú nem érzi jól magát a lánnyal, mégse mondja ezt el neki, engedi, hogy magukkal sodorják az események és szempillantás alatt járni kezdenek. Mindeközben Charlie ügyesen teljesít az iskolában, az új irodalomtanár tanterven kívüli köteteket ad neki elolvasásra, amelyekről esszét kell írnia. A tanár okosnak és tehetségesnek látja a fiút, bár ő nem érti, mitől másabb, mint a többiek. Nem sokkal a karácsonyi parti után, amikor a baráti kör titkos Mikulást játszott és Charlie mindenkinek vett valami figyelmes ajándékot, egy bulin megsérti barátnőjét, amikor megkérdezik tőle, szerinte ki a legszebb lány a szobában. A fiú már nagyon véget akart vetni a kapcsolatának és erre elérkezettnek látta az időt, így Sam-et mondta. Hosszú hetekig hagyták magára s csak akkor került vissza a csoportba, amikor Patrick párjának apja rajtakapta őket és eltiltotta tőle a fiát. Charlie ekkor teljes vállszélességgel barátja mellett áll, amit mindenki nagyra értékel. Az iskolai év a végéhez ér, a végzősök elballagnak, érettségiznek, ő pedig befejezi a kilencedik osztályt. Amikor Sam-nek segít pakolni a búcsú bulija után, fény derül a rejtett érzelmekre, kölcsönösen rajonganak egymásért. Amint Sam és Patrick elhajtanak autójukkal az egyetemre, Charlie úgy érzi, elhagyták őt, senkije nincsen. Ismét olyan lelkiállapotba kerül, mint nagynénje, Helen halála után. Sokkszerű állapotba kerül, kórházba szállítják és kiderül az, amiért a srác annyira megváltozott Helen nénikéje halála óta. Nemcsak saját magát okolta a baleset miatt, mert neki ment el ajándékot venni, kettőt, egyet a szülinapjára és egyet karácsonyra (december 25-én született), hanem az is kiderült, hogy a néni szexuálisan bántalmazta őt. Gyakori olyan esetekben, amikor bántalmaznak valakit, Helen nénit verte az élettára, ő alkoholfüggő lett, aztán odaköltözött Charliékhoz. A többhetes kezelés után a srác megint jól van, és izgatottan készül a középiskola második évére. Szülei csak ekkor szembesülnek a szomorú tényekkel s azonnal megértik fiúk néha fura viselkedését.

A regény egy lelkileg sérült fiatal fiút mutat be, akinek nehezére esik normálisan viselkedni, egyáltalán élni az életét. Olvasása közben sejtjük, valami különleges kapcsolat lehetett a főszereplő és nénikéje között, de annak kimondására nem kerül sor, az olvasónak magának kell összeállítania az apró részletekből a teljes képet. Ha valami vidámra vágyunk, ne ezt a könyvet olvassuk. Viszont, ha látni akarjuk, amint ez a sérült fiatal srác barátokra lel s lassanként beilleszkedik a társadalomba, új dolgokat próbál ki, boldog lesz, akkor ajánlom bátran.  Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Az 1999-ben megjelent kötet elbeszélője egy tizenöt éves fiú, Charlie, aki az iskolai év kezdetekor leveleket kezd írni egy ismeretlennek, azzal a céllal, hogy megossza vele mindennapjait. A fiú retteg a középiskolától, kívülről szemléli az eseményeket és túl sokat gondolkodik. Hamarosan megismerkedik egy végzős testvérpárral, Patrick és Sam, akikkel aztán lépésről-lépésre kinyílik előtte a világ, új tapasztalatokat szerez. Rájön, a középiskola nem is olyan szörnyű, mint ahogy azt ő elképzelte. Charlie beleszeret Sam-be, aki viszont azonnal megmondja, túl fiatal hozzá. A testvérek elviszik őt egy buliba, ahol először fogyaszt drogot, itt ismerkedik meg Mary Elizabeth-tel, akit később randevúra hív. A fiú nem érzi jól magát a lánnyal, mégse mondja ezt el neki, engedi, hogy magukkal sodorják az események és szempillantás alatt járni kezdenek. Mindeközben Charlie ügyesen teljesít az iskolában, az új irodalomtanár tanterven kívüli köteteket ad neki elolvasásra, amelyekről esszét kell írnia. A tanár okosnak és tehetségesnek látja a fiút, bár ő nem érti, mitől másabb, mint a többiek. Nem sokkal a karácsonyi parti után, amikor a baráti kör titkos Mikulást játszott és Charlie mindenkinek vett valami figyelmes ajándékot, egy bulin megsérti barátnőjét, amikor megkérdezik tőle, szerinte ki a legszebb lány a szobában. A fiú már nagyon véget akart vetni a kapcsolatának és erre elérkezettnek látta az időt, így Sam-et mondta. Hosszú hetekig hagyták magára s csak akkor került vissza a csoportba, amikor Patrick párjának apja rajtakapta őket és eltiltotta tőle a fiát. Charlie ekkor teljes vállszélességgel barátja mellett áll, amit mindenki nagyra értékel. Az iskolai év a végéhez ér, a végzősök elballagnak, érettségiznek, ő pedig befejezi a kilencedik osztályt. Amikor Sam-nek segít pakolni a búcsú bulija után, fény derül a rejtett érzelmekre, kölcsönösen rajonganak egymásért. Amint Sam és Patrick elhajtanak autójukkal az egyetemre, Charlie úgy érzi, elhagyták őt, senkije nincsen. Ismét olyan lelkiállapotba kerül, mint nagynénje, Helen halála után. Sokkszerű állapotba kerül, kórházba szállítják és kiderül az, amiért a srác annyira megváltozott Helen nénikéje halála óta. Nemcsak saját magát okolta a baleset miatt, mert neki ment el ajándékot venni, kettőt, egyet a szülinapjára és egyet karácsonyra (december 25-én született), hanem az is kiderült, hogy a néni szexuálisan bántalmazta őt. Gyakori olyan esetekben, amikor bántalmaznak valakit, Helen nénit verte az élettára, ő alkoholfüggő lett, aztán odaköltözött Charliékhoz. A többhetes kezelés után a srác megint jól van, és izgatottan készül a középiskola második évére. Szülei csak ekkor szembesülnek a szomorú tényekkel s azonnal megértik fiúk néha fura viselkedését.

A regény egy lelkileg sérült fiatal fiút mutat be, akinek nehezére esik normálisan viselkedni, egyáltalán élni az életét. Olvasása közben sejtjük, valami különleges kapcsolat lehetett a főszereplő és nénikéje között, de annak kimondására nem kerül sor, az olvasónak magának kell összeállítania az apró részletekből a teljes képet. Ha valami vidámra vágyunk, ne ezt a könyvet olvassuk. Viszont, ha látni akarjuk, amint ez a sérült fiatal srác barátokra lel s lassanként beilleszkedik a társadalomba, új dolgokat próbál ki, boldog lesz, akkor ajánlom bátran.  

Könyv

Veronica Roth: A beavatott (sorozat)

Az utolsó éves Kreatív Írás szakos Veronica Roth a téli szünetet egy kezdetleges regény vázlatának írásával töltötte, amiből A beavatott sorozat született. A trilógia kötetei: A beavatott (eredeti nyelven Divergent), A lázadó (Insurgent) és A Hűséges (Allegiant). A nagyjából másfél ezer oldalon keresztül egy tizenhat éves lányt mutat be, Beatrice „Tris” Prior. A utópikus Chicagóban a társadalom öt különböző csoportra van felosztva, melynek tagjai azon erények művelésével foglalkoznak, melyeket a legfontosabbaknak vélnek: bátorság, önzetlenség, műveltség, szeretet, őszinteség. A tizenhatodik életévüket betöltött polgárok egy alkalmassági teszt elvégzése után a Választás Napján csoportot választhatnak. Beatrice az Önfeláldozók csoportjába született, viszont egyáltalán nem érzi magát kellően önzetlennek hozzá, ezért azon gondolkodik, elhagyja a csoportot s ezzel a családját. A teszt az ő esetében nem mutatja ki egyértelműen, melyik csoportba illik bele a leginkább. Három csoport jellemzőit is birtokolja (bátor, művelt és önfeláldozó). Elfajzottnak minősül a társadalom megítélése szerint és igen nagy bajba kerülhet, ha ez kiderül. Szerencséje van a vizsgáztatójával, aki megőrzi titkát. A választási ünnepségen, miután bátyja, Caleb, arra buzdítja, hogy hallgasson a szívére, a Bátor csoportot választja. Caleb szintén csoportot vált, ő a Műveltek mellé áll. Ezután egy sor megpróbáltatáson kell keresztül esnie a lánynak, a bátrak beavatási szertartásának részeként. Könnyedén veszi az első akadályokat (mozgó vonatra fel- és leszállás, beugrani egy mély és sötét szakadékba elsőként), ám fizikailag gyengének bizonyul. Hamarosan az is kiderül, hogy a Bátrak a beavatottjaik csak egy részét veszik fel a csoportba, a többiek csoportnélküliekké válnak, akik a város utcáin laknak. Tris elfogadja a kihívást és mindent megtesz azért, hogy igazi Bátor lehessen. Idő közben barátokra talál és az egyik kiképző személyében a szerelemmel is megismerkedik. Bár mindent megtesz azért, hogy ne derüljön ki másfélesége, egy támadás-szimuláció során mégis kiválik az öntudatlan tömegből, hogy megmentse szerelme életét. Ezzel kezdetét veszi a társadalom elleni lázadás. A csatában elveszti szüleit, mégis erős marad. A második és harmadik kötetben végigkövethetjük, amint egyik helyről a másikra vándorolnak, menedéket keresnek, közben viszont azon ügyködnek, hogy teljesen felborítsák azt, amiben felnőttek, a csoportrendszert, az eltitkolt igazságokat. A sorokat olvasva nem véletlen, ha a kommunizmussal vonunk párhuzamot, ahol szintén megszűrt információkat juttattak a lakosokhoz, akik teljes elnyomás alatt éltek. A Választás Napja viszont a demokráciához hasonlítható, ahol bizonyos időközönként a választópolgárok kinyilváníthatják véleményüket, amire a vezetés nagyban tesz. A kötetben is ezt láthatjuk. Választhatnak a fiatalok, de csak a megadott kereteken belül, s aki nem megfelelően választ, azt éles szemek követik nyomon. Egy másik párhuzam a megfigyelés. A társadalom minden lépését figyelik, mindenről tudnak azok, akik érdemesek rá, a Műveltek. Fordulatokban gazdag, a fiatalságot lekötő regényt írt Veronica Roth, nem mindennapi részletességgel. A harmadik kötetben már nem csak Tris, de szerelme, Tobias (Négyes) nézőpontjából is követhetjük az események zavaros fonalát. Szinte lélegzetvisszafojtva követjük őket, amint megtudják, a világ, amelyben éltek csak egy kísérlet része, amint rájönnek, mennyire elenyésző a városuk mérete és ők maguk a Földhöz képest, amikor először repülnek. Kinyílik a világ előttük s ahelyett, hogy elmenekülnének máshova, ők visszatérnek és akár életük árán is harcolnak egy szebb jövő reményében. Lebilincselő írás egy fiatal írónőtől, aki tudja, mi kell a fiatal olvasóknak. Veronica Roth még ballagása előtt kiadta az első kötetet és eladta annak megfilmesítési jogait, aminek köszönhetően tavaly megjelent az első, idén márciusban pedig a második kötetet bemutató mozifilm. 

A szeretet ellentéte

A jónak a rossz, a szépnek a csúnya, a melegnek a hideg, a nyárnak a tél, a lassúnak a gyors, a nagynak a kicsi az antonímája. Gyermekként szüleink megtanították nekünk ezeket és sokáig éltünk abban a hitben, hogy a világ vagy fekete, vagy fehér, nincs átmenet, mígnem megismerkedtünk a szürkével és annak árnyalataival (teljesen véletlen hasonlóság a híres könyv címével!). Kinyílt előttük a világ és rájöttünk egyáltalán nem olyan könnyű eldönteni valamiről, hogy hova soroljuk, mert vannak átmenetek. S ahogy mindennek, így a szeretetnek is megtanultuk, mi az ellentéte, a gyűlölet. Kérdezzünk csak meg bárkit, szinte azonnal, gondolkodás nélkül rávágják. Pedig ez nem feltétlenül van így. A szeretet ellentéte nem más, mint a közöny. Amikor vége egy barátságnak, egy kapcsolatnak, egy ismeretségnek (bármilyen okból kifolyólag), hajlamosak vagyunk meggyűlölni a másik felet, amiért régebben még szerettük. Idegesíteni kezdenek olyan szokásai, amelyek felett a békésebb időkben szemet hunytunk. Egyszeriben teljesen másképp látjuk a múltbeli megnyilvánulásait s mindet összekötjük azzal, hogy ő mennyire rossz ember. Aztán, amint kicsit csillapodnak a kedélyek, rájöhetünk, ha ez a személy mindig is így viselkedett, akkor ő ilyen, s mi ezt elfogadtuk, sőt szerettük. Mégis történt valami, ami mindent a fejére fordított, ami miatt már csak a rosszat tudjuk látni. S minden alkalommal, amikor a szóban forgó személyt látjuk, csakis az általunk rossznak vélt tulajdonságokkal tudjuk azonosítani. Elvakít a düh és a gyűlölet. Viszont, ha tudunk bíráskodni saját magunk felett, rájöhetünk, mi magunk sem vagyunk tökéletesek s a másik személy ugyanígy láthatja, valószínűleg látja is, bennünk a rossz tulajdonságaink kinagyított változatát. Mintha csak ezek a tulajdonságok határoznák meg a személyiségünket. Amint kicsit eltávolodunk a másik személytől, rájövünk, mennyi időt és energiát pazaroltunk arra, hogy utáljuk. Belegondolunk, neki mennyire jól eshetett minden alkalom, amikor látta rajtunk, érzelmeket vált ki belőlünk, dühöt. Hamarosan meggyőzzük magunkat arról, hogy ez a személy, akiben régen megbíztunk, akit szerettünk és tiszteltünk, s aki mára már elvesztette minden tiszteletünket, nem érdemli meg azt, hogy egyáltalán gondoljunk rá. Kiűzzük a fejünkből úgy, ahogy van, mindenestől, minden közös emléket homályba fedve. Így alakul át a gyűlölet közömbösséggé. Mi máris jobban érezzük magunkat, több energiánk marad arra, amit, s akit szeretünk. A személy viszont, akivel megszűntettük közeli viszonyunkat, amint látja, hogy nincs hatással ránk a jelenléte, nem rohanunk ki a legközelebbi ajtón, amikor ő megjelenik egy társaságban, nem fordítjuk el a fejünket az utcán, amikor összefutunk s képesek vagyunk levegőnek nézni őt, megtorpan, felismeri a helyzetet és ő is továbblép. Ezzel nem csak önmagunkon, hanem rajta is segítettünk. Viszont ne felejtsük el, hogy néha a közöny sokkal jobban tud fájni, mint a gyűlölet. A gyűlöletben rengeteg érzelem van, tükrözi mindannak az ellentétét, amit régebben éreztünk valaki iránt, minél jobban szerettük, megbíztunk benne, annál jobban rühelljük. Ebben a fázisban még ég a szeretet egy kicsiny szikrája, de amint eldöntjük, közömbösek leszünk vele s ezzel mindenkorra véget vetünk a kettőnk kapcsolatának, az a parázs örökre elalszik. A közöny fáj a legjobban, amikor látja rajtunk a másik fél, hogy már semmilyen érzelmet nem képes kiváltani belőlünk. Ha eddig azon örvendezett, mennyire fel tud dúlni bennünket egyetlen megnyilvánulása, most magába roskad, hiszen értelmét vesztette minden ellentét s továbblépik, ezzel új kezdet lehetőségét biztosítva mindkettőnk számára. Tudom, szomorú dolog az eltávolodás ezen fázisain átesni valakivel, akit azelőtt szerettünk, de attól, hogy nem beszélünk róla, még létezik. Meg kell tanulnunk felnőttként viselkedni, elismerni, hogy nem férünk meg egymás mellett s nem véres harcokba bocsátkozni, hanem visszavonulót fújni, hiszen a bátor ember szembe tud nézni kudarcaival. Ne feledjük, ha elmúlt a szeretet és már ki nem állhatjuk egymást, még mindig vannak érzelmeink a másik személy iránt, de ha ezeken felülkerekedünk, közönyössé válunk, ott már nincs mit tenni a kapcsolat megmentése érdekében, el kell engednünk egymást. 

Rossz idő nincs, csak rossz turista

Öt éves a Járjuk be Erdővidéket! honismereti túrasorozat

Az e heti Tortoma Önképzőkör keretében a Járjuk be Erdővidéket! honismereti mozgalom ötödik évfordulóját ünnepelték Erdővidék Múzeumában. Egyúttal megnyitották a túrákon készült fotók kiállítását, tizenegy személy képei láthatóak a falakon. Az est meghívottja volt Lőrincz Sándor nyugalmazott biológiatanár, aki túravezetői szerepet tölt be, Demeter Zoltán túraszervező és Böjte Ferenc újságíró, honlapszerkesztő. Demeter elmondta, a túrasorozat magvait ugyanabban a teremben vetették el öt évvel korábban s akkor nem is remélte, hogy megéri az öt évet. Gyertyagyújtással és egy perc néma csenddel adóztak azokért, akik hozzájárultak az ő természetszeretetéhez: Lázár Antal tanár, Dénes István geológus és Antal Jenő erdészmérnök. Ezután levetítésre került az a kisfilm, amelyet Székely Blanka, az Erdővidék televízió szerkesztője készített a túrasorozat harmadik évfordulóján. Megtudtuk, a túrasorozat célja Erdővidék értékeinek, szépségeinek megismerése. Az ötlet dr. Ágoston Istvántól származik. Az első túrán 70 résztvevő volt. Ez az egyik legnépszerűbb túra is volt egyben, a legtöbben 79-en voltak a Kakukkhegyen. A legkevesebben az 56-ik túrán voltak, mindössze 9-en. Eddig ötvenkilenc túrát szerveztek, amelyen összesen 1794 ember vett részt és 942 km-t gyalogoltak. Az elmúlt öt év alatt egyetlen túra maradt el, 2014 júniusában, mivel az előző alkalommal Lőrincz tanár úr kificamította a bokáját, a túrázok pedig úgy döntöttek, szolidaritásból megvárják, amíg felépül. Demeter továbbá azt is elmondta, hogy eddig 40 templomot látogattak meg, van még öt olyan templom Erdővidéken, amiben nem jártak. Ezenkívül felkeresték az útbaeső panziókat, de jártak már a meteoállomáson, a bodvaji kohónál, szövőteremben, műteremben, kastélyokban, várakban stb. Minden februárban részt vesznek egy farsangon, amit Erdővidéken Bölönben, Apácán és Ürmösön szerveznek, ezeket látogatják évenként körbe. Minden májusban az erdőfülei Kankóskert felé veszik az irányt, amikor a nárciszok nyílnak. A nyári hónapokban többnyire úgy szervezik a túrákat, hogy legyen fürdési lehetőség. Októberben Dénes István emléktúrát tartanak, amikor a néhai geológus kedvenc útvonalát járják végig. A túrák legfiatalabb résztvevője a két és fél éves Szilágyi Eliza volt. Társ-túravezetők voltak (a teljesség igénye nélkül): Demeter Mária, Szabó Imre, Urák János, Gyerő István, Dukát Lajos, Kádár Tibor, Bálint Csaba, Szabó József, Pál-Szilágyi Zoltán. Böjte elmondta, a weboldalt a túrák utáni képfeltöltések idején akár napi 500-an is látogatják, de általában napi 100-150-en nyitják meg az oldalt. Lőrincz tanár úr elmondta egyik titkát:„Tizennyolc alkalommal tévedtünk el, vagyis tértünk le a kijelölt útról. Ebből kettőt vettek észre.” Kellemes szellemi partnerek találkozójának nevezte ezeket a barangolásokat, ahol az emberek egymástól tanulnak. Vetített képeken idézték fel a legemlékezetesebb alkalmakat, amikor nem csak az előadók, de a jelen levő túrázók is megosztották kellemes, esetenként vicces emlékeiket a közönséggel. 

Nemzetközi Unitárius Vasárnap

Múlt vasárnap tartották a Nemzetközi Unitárius Vasárnapot világszerte minden unitárius egyháznál, így a baróti unitárius egyházközségnél is. Az istentisztelet során Kiss Alpár lelkész röviden tájékoztatta a jelenlevőket az ICUU – Unitáriusok és Univerzalisták Nemzetközi Tanácsáról és annak tevékenységéről, céljairól. „A szervezet 1995-ben alakult meg az Egyesült Államokban, a Boston melletti Essexben. Létrehozói a világ azon unitárius és unitárius univerzalista nemzeti egyházai voltak, köztük az Erdélyi Unitárius Egyház is, amelyek szükségesnek érezték egy nemzteköri unitáris közösség létrejöttét. Az unitáriusok által alapított és korábban „unitárius világszövetség” névvel illetett IARF (a Vallásszabadság Nemzetközi Társulata) a 20. század második felében ugyanis átalakította küldetését, és inkább a vallások közötti párbeszéd szorgalmazója lett. Az ICUU azzal a küldetéssel jött létre, hogy tagegyházai között illetve azok gyülekezetei és hívei között kapcsolatokat építsen ki, és együttműködésüket elősegítse. A kapcsolatok által olyan lelki közösségek kialakítását célozta meg, amelyet a hitelvi különbségek ellenére is minden unitárius egyház magáénak vallhat, mert benne hittestvérekre, azonos értékeket valló társakra lel. Az ICUU további célja az is, hogy segítséget nyújtson unitárius gyülekezetek létrejöttében a világ olyan országaiban is, ahol a szabadelvű vallásosságnak nincs hagyománya. A szervezetnek jelenleg 28 államban van tagja: Amerikai Egyesült Államokban, Argentínában, Ausztriában, Ausztráliában, Bolíviában, Braziliában, Burundiban, Csehországban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Finnországban, a Fülöp-szigeteken, Hollandiában, Indiában, Indonéziában, Kanadában, Kenyában, Kolumbiában, Németországban, Nigériában, Norvégiában, Magyarországon, Mexikóban, Olaszországban, Romániában, Spanyolországban, Ugandában és Új-Zélandon. Az ICUU legfőbb hatósága a Nemzetközi Tanács, amelynek ülését minden második évben tartják valamelyik tagszervezet otthonában. 2014 januárjában tartott ülésen a baróti születésű Gyerő Dávid közigazgatási előadó-tanácsost, kolozsi unitárius lelkészt, az ICUU addigi titkárát elnökké választották. Ő lett a szervezet első olyan vezetője, aki nem az angolszász szervezeti kultúrákon nevelkedett.” Ezt követően Demeter Zoltán egyházközségi jegyző levetítette az ICUU 20 éves szolgálatának méltatásáról készült kisfilmet, amelyet Varró B. Zoltán készített, illetve egy fénykép-összeállítást mutatott be, amely az indiai színes és eredményes unitárius közösség életéből mutat be képeket Czire Alpár és Farkas Emőd felvételei által. A vetítés után szeretetvendésgég keretében az indiai unitáriusok által, külön erre az alkalomra küldött, teafűből készült teát kóstolhattuk meg. Demeter Zoltán egyházközségi jegyző, Fazakas László gondnok és Gazdag Zoltán kebli tanácsosröviden beszámoltak az előző napi Háromszék-Felsőfehéri unitárius egyházköri gondnok-presbiter találkozón elhangzottakról, amelyet Vargyason tartottak. Az istentisztelet után összegyűlt perselypénzt minden unitárius egyházközség az indiai unitáriusoknak küldik.