A szeretet ellentéte

A jónak a rossz, a szépnek a csúnya, a melegnek a hideg, a nyárnak a tél, a lassúnak a gyors, a nagynak a kicsi az antonímája. Gyermekként szüleink megtanították nekünk ezeket és sokáig éltünk abban a hitben, hogy a világ vagy fekete, vagy fehér, nincs átmenet, mígnem megismerkedtünk a szürkével és annak árnyalataival (teljesen véletlen hasonlóság a híres könyv címével!). Kinyílt előttük a világ és rájöttünk egyáltalán nem olyan könnyű eldönteni valamiről, hogy hova soroljuk, mert vannak átmenetek. S ahogy mindennek, így a szeretetnek is megtanultuk, mi az ellentéte, a gyűlölet. Kérdezzünk csak meg bárkit, szinte azonnal, gondolkodás nélkül rávágják. Pedig ez nem feltétlenül van így. A szeretet ellentéte nem más, mint a közöny. Amikor vége egy barátságnak, egy kapcsolatnak, egy ismeretségnek (bármilyen okból kifolyólag), hajlamosak vagyunk meggyűlölni a másik felet, amiért régebben még szerettük. Idegesíteni kezdenek olyan szokásai, amelyek felett a békésebb időkben szemet hunytunk. Egyszeriben teljesen másképp látjuk a múltbeli megnyilvánulásait s mindet összekötjük azzal, hogy ő mennyire rossz ember. Aztán, amint kicsit csillapodnak a kedélyek, rájöhetünk, ha ez a személy mindig is így viselkedett, akkor ő ilyen, s mi ezt elfogadtuk, sőt szerettük. Mégis történt valami, ami mindent a fejére fordított, ami miatt már csak a rosszat tudjuk látni. S minden alkalommal, amikor a szóban forgó személyt látjuk, csakis az általunk rossznak vélt tulajdonságokkal tudjuk azonosítani. Elvakít a düh és a gyűlölet. Viszont, ha tudunk bíráskodni saját magunk felett, rájöhetünk, mi magunk sem vagyunk tökéletesek s a másik személy ugyanígy láthatja, valószínűleg látja is, bennünk a rossz tulajdonságaink kinagyított változatát. Mintha csak ezek a tulajdonságok határoznák meg a személyiségünket. Amint kicsit eltávolodunk a másik személytől, rájövünk, mennyi időt és energiát pazaroltunk arra, hogy utáljuk. Belegondolunk, neki mennyire jól eshetett minden alkalom, amikor látta rajtunk, érzelmeket vált ki belőlünk, dühöt. Hamarosan meggyőzzük magunkat arról, hogy ez a személy, akiben régen megbíztunk, akit szerettünk és tiszteltünk, s aki mára már elvesztette minden tiszteletünket, nem érdemli meg azt, hogy egyáltalán gondoljunk rá. Kiűzzük a fejünkből úgy, ahogy van, mindenestől, minden közös emléket homályba fedve. Így alakul át a gyűlölet közömbösséggé. Mi máris jobban érezzük magunkat, több energiánk marad arra, amit, s akit szeretünk. A személy viszont, akivel megszűntettük közeli viszonyunkat, amint látja, hogy nincs hatással ránk a jelenléte, nem rohanunk ki a legközelebbi ajtón, amikor ő megjelenik egy társaságban, nem fordítjuk el a fejünket az utcán, amikor összefutunk s képesek vagyunk levegőnek nézni őt, megtorpan, felismeri a helyzetet és ő is továbblép. Ezzel nem csak önmagunkon, hanem rajta is segítettünk. Viszont ne felejtsük el, hogy néha a közöny sokkal jobban tud fájni, mint a gyűlölet. A gyűlöletben rengeteg érzelem van, tükrözi mindannak az ellentétét, amit régebben éreztünk valaki iránt, minél jobban szerettük, megbíztunk benne, annál jobban rühelljük. Ebben a fázisban még ég a szeretet egy kicsiny szikrája, de amint eldöntjük, közömbösek leszünk vele s ezzel mindenkorra véget vetünk a kettőnk kapcsolatának, az a parázs örökre elalszik. A közöny fáj a legjobban, amikor látja rajtunk a másik fél, hogy már semmilyen érzelmet nem képes kiváltani belőlünk. Ha eddig azon örvendezett, mennyire fel tud dúlni bennünket egyetlen megnyilvánulása, most magába roskad, hiszen értelmét vesztette minden ellentét s továbblépik, ezzel új kezdet lehetőségét biztosítva mindkettőnk számára. Tudom, szomorú dolog az eltávolodás ezen fázisain átesni valakivel, akit azelőtt szerettünk, de attól, hogy nem beszélünk róla, még létezik. Meg kell tanulnunk felnőttként viselkedni, elismerni, hogy nem férünk meg egymás mellett s nem véres harcokba bocsátkozni, hanem visszavonulót fújni, hiszen a bátor ember szembe tud nézni kudarcaival. Ne feledjük, ha elmúlt a szeretet és már ki nem állhatjuk egymást, még mindig vannak érzelmeink a másik személy iránt, de ha ezeken felülkerekedünk, közönyössé válunk, ott már nincs mit tenni a kapcsolat megmentése érdekében, el kell engednünk egymást.