Valóság napjainkban

„Nagy ház, kis család.

Több tanulás, kevesebb józanész.

Fejlett orvostudomány, rossz egészségi állapot.

Magas IQ, kevés érzelem.

Sok tudás, kevés bölcsesség.

Rengeteg ember, kevés emberség.”

Az előbbi idézet, bárki is legyen a szerzője, tökéletesen megfogalmazta a jelenkori ember törekvéseit és gyengeségeit. Mindenki arra törekszik, hogy nagy háza, sok diplomája, magas IQ-ja, sok tudása legyen, amiket minél több emberrel oszthasson meg. Emellett párhuzamosan ott a valóság árnyékos oldala, a kis család, kevés józanész, rossz egészségi állapot, kevés érzelem, kevés bölcsesség, kevés emberség. Folytonosan azon dolgozunk, hogy a kép, amit a külvilág felé mutatunk, minél tökéletesebb legyen, egyre szebben csillogjon, miközben megfeledkezünk a rohadó belsőnkről. Fontosnak, megbecsültnek, elismertnek akarjuk érezni magunkat s egy bizonyos téren meg is teszünk ezért mindent, de mivel az élet egyetlen területére ennyi energiát pazarolunk, más területek kevésbé fejlődnek. A mai fiatalok sokkal később házasodnak, mint szüleik, nagyszüleik. Előbb el akarnak érni valamit a karrier terén, megfelelő színvonalat biztosítani a jövendőbeli társnak. Így a gyermek is később jön s feltűnően kevesebb. Nagyanyámék 12-en voltak testvérek, nagyapámék 8-an. Ők, már a kommunizmus idején, csak 2-3 gyermeket vállaltak. Ez mára lecsökkent 1-2-re, Sokkal fontosabbá vált az anyagi javak megszerzése, mint a hagyományaink továbbörökítése minél több utódnak.

Míg régen a nagy többség csak a kötelező 5-7 osztályt végezte el, s azután szinte azonnal munkába állt, ma már nem ritka, hogy húszas éveik végét járó fiatalok még mindig az iskolapadot koptatják. S nem is akarják egyhamar abbahagyni a tanulást. Hisznek abban, hogy az ott megszerzett oklevélnek értéke van, s minél többel rendelkeznek, annál jobban megbecsülik majd őket. Mire munkába állnak, hosszas keresés után, mivel senki nem akar ilyen túlképzett személyeket alkalmazni, rádöbbennek, elmúltak harminc évesek és még sehogy nem állnak az élettel, se karrier, se élettárs, se gyermek.

Az orvostudomány hihetetlenül sokat fejlődött csak az elmúlt száz évben is. Olyan betegségeket képesek azonosítani és meggyógyítani, amibe annak idején tömegek haltak bele. Ennek ellenére, vagy talán éppen a rengeteg egyre erősödő antibiotikum miatt, egyre kevesebb az egészséges ember. Mindenkinek van valami betegsége, amit persze erős gyógyszerekkel kordában tartanak. A tömegek egészségi állapota sokkal rosszabb, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Az emberek egyre okosabbak lesznek, generációról generációra nő az intelligencia, az érzelmek terén mégis kudarcot vallanak egyre többen. Nézzük csak a válások magas számát, ötből három válással végződik. Akár egy évtizeddel ezelőtt is, ez még kevésbé volt jellemző a mi vidékünkre, de mára már érvényessé vált. Ahelyett, hogy a párok megoldanák gondjaikat, az első összetűzésnél szedik a sátorfát és odébbállnak. Nagyszüleink egy életre házasodtak, ők komolyan gondolták az oltár előtt kimondott „holtodiglan, holtomiglan”-t. Pedig gondok, konfliktusok akkor is voltak, de ők képesek voltak azokat megoldani s a házasság harmincadik, negyvenedik évében is úgy nézni egymásra, mint az első napon.

Háttérbe szorultak az érzelmek, bölcsesség, emberség. Rohanóvá tettük mindennapi életünket, előtérbe helyeztük a pénz, az anyagiak után való caplatást, és kiszorítottuk a képből az igazán értékes dolgokat. Alig van időnk a családra, barátokra, miközben szabadidőnk nagy részét is azzal töltjük, hogy újabb és újabb lehetőségeket találjunk a megtakar1tásra, esetleg a már összekuporgatott pénzünket tervezzük okosan elkölteni, befektetni. Mikor csináltunk valamit élvezetből utoljára? Csak a móka, a szórakozás kedvéért s nem azért, mert már hónapok óta betábláztuk a naptárunkba.