Kudarcaink

Már kisgyermek korunkban megismerjük a kudarcot, ami végigkíséri életünket. Akkoriban talán az jelenti a kudarcot, ha nem nyerünk a bújócskában, utolsónak választanak be valamilyen csapatos játékba, vagy elveszítjük, eltörjük a kedvenc játékunkat. Ahogy egyre idősebbek leszünk, úgy nő meg a bukásaink száma és súlyossága is. Olyan hibát követünk el a munkahelyen, ami elbocsátást von maga után, vagy saját gyermekünkkel hibázunk, esetleg rosszul reagálunk egy bizonyos helyzetben, s emiatt megsértünk valakit. Ha gyermekként még percek alatt el tudtuk felejteni fájdalmunkat, felnőttként napokra, esetleg hetekre van szükségünk azok feldolgozására. Folytonosan megkérdőjelüzzek a körülményeket és önmagunkat. Azon töprengünk, mi vezetett minket a balsikerhez. Megpróbálunk tanulni ezekből az esetekből és elkerülni a következőket. Sajnos nem mi döntjük el, hogy megtanultuk-e a leckét, hanem az élet. Annyiszor állít szembe ugyanazokkal vagy hasonló kihívásokkal, amíg sikeresen vesszük az akadályokat, s ez által megerősödünk.

Amikor nem úgy sikerül valami, ahogy azt mi elterveztük, hajlamosak vagyunk összeomlani, bezárkózni. Még napok múlva is azon gondolkodunk, mi lett volna, ha így vagy úgy teszünk. A barátaink, ismerőseink meglepődve veszik tudomásul, hogy mi még mindig azon a régi eseményen kattogunk. Aztán széles mosollyal bíztatni próbálnak. De mi meg sem halljuk azokat a szavakat, mert ott ragadtunk a múlt azon pillanatában. Szükségünk van valamire vagy valakire, aki kiráncigál abból a momentumból, hisz mégsem élhetünk a múltban, tovább kell lépni, a világ halad előre, a nap ugyanúgy felkel minden nap, mintha mi sem történt volna. Néha ragaszkodunk a múlt azon jelenetéhez. Foggal-körömmel kapaszkodunk bele, azt akarjuk, hogy fájjon, hogy minden nap ugyanúgy fájjon, mint először. Úgy érezzük teljes kudarcot vallottunk és már semmire nem vagyunk alkalmasak. De ez nem így van. Legyen bármennyire nehéz is, fel kell állni, magunk mögött kell hagyni a bántalmakat, az összeomlást, a csődöt. A múlt az már a múlt. Nem tudunk változtatni rajta, s ezt minél hamarabb elfogadjuk, annál hamarabb tovább tudunk lépni. Nyitnunk kell barátaink szavaira, hallgatni rájuk. Minden nap ezer és ezer új lehetőséget rejt magában. Mi, csakis önmagunk tudjuk eldönteni, milyenné tesszük a mai napot, hány lehetőség felé nyitunk, és hányat utasítunk vissza. Aztán este, elalvás előtt leltárt készíthetünk és értékelhetjük aznapi döntéseinket, remélve, hogy ma is jól döntöttünk és megragadtunk minden lehetőséget, amit az élet ezüsttálcán felkínált nekünk.

Nem azt mondom, hogy nem szabad összeomlanunk egy-egy kudarc után és átértékelni tetteinket. Sőt, erre szükség is van a bukásaink feldolgozása érdekében. De ne adjunk magunknak túl sok időt erre.